HTML

DrDj kerékpáros és velomobilos blogja

Velomobilok minden mennyiségben, továbbá némi városi közlekedés, kerékpáros témák.

Velomobil modellgyűjtemény

Bevezető gondolatok a velomobil témához

2007.12.28. 15:44 drdj

Az interneten végzett kutatásom alapján kijelenthetem, hogy hazai velomobilos élet nem létezik, csak egy-egy elszigetelt lelkes rajongót találni. Természetesen az Internet nem mindenható, így lehet, hogy tévedek. Mindenestre mióta először találkoztam a virtuális világban a velomobilokkal, magával ragadt az egész elképzelés és célomul tűztem ki, hogy Magyarországon is megismerkedhessenek vele az érdeklődők, illetve a szakavatottak még inkább elmélyíthessék ismereteiket.

Előre kell bocsátanom, hogy per pillanat még nagyon távol érzem magam a fekvőbringák és velomobilok világától, hiszen élőben még csak az elsőhöz volt szerencsém egyetlen alkalommal, de természetesen ezen hiányosságomat minél előbb igyekszem pótolni. Ilyen gyakorlati témákban, mint a közlekedés, sport én is szkeptikusan fogadom az elméleti „zseniket”, de mentségemre szolgál, hogy az első lépéseket megtettem a téma kutatásában és – sajnos – nem olyan egyszerű idehaza velomobilt találni.

Fontosnak tartom kijelenteni, hogy semmiféle kizárólagosságra, hivatalosságra és anyagi javakra nem törekszem. Habár kiemelkedő fejlesztésnek tartom a velomobil ötletét, már most hangot adnék kételyeimnek egynémely kérdésben, úgymint közlekedésbiztonság (láthatóság, esetleges ütközés), magas ár, mindennapos használhatóság, a kinézet és a magyar mentalitás problémája.

Bevezetőből talán ennyi elég, remélhetőleg a minél több információhoz jutást elősegíti majd az AM Bringa és több nem mindennapi izomerővel hajtott jármű készítésével foglalkozó műhely.

S hogy megértsék a szándékaimat: egyszerűen önös érdek vezérel, hiszen szeretnék én is egyszer egy velomobil boldog tulajdonosa lenni, mostani hegyibringámmal folytatott túrák megfelelő kiegészítője lehet, ha GYORSABBAN és BÁRMILYEN IDŐJÁRÁSI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT („Alleweder”) tudok majd tekerni.

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés velomobil hóban bringázás alleweder

A bejegyzés trackback címe:

https://drdj.blog.hu/api/trackback/id/tr31277426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása