Ez nagyon jellemző rám… Amint leesik az első hó, máris kapom a meleg cuccaimat, készítem elő a bringát és irány a HÓ! Több haverom szülei is csak úgy emlegetnek, mint az a srác, aki a leglehetetlenebb időben képes kerékpárra szállni. Már többször mentem kifejezetten nagy esőben tekerni, főleg nyáron poén, amikor felülről-alulról jön a lé, bár felülről egy kicsit tisztább J. A legdurvább eset azonban kétségkívül az a belváros - Campona túra volt, amikor 15 centis hóban indultam el és már féltávnál éreztem, hogy ez sok(k) lesz. Menet közben felhívtam az egyik havert, hogy ugye… ÉS igen, otthon volt, nála hagyhattam a kétkerekűt és mehettem haza kissé nem BKV-ra való ruhában. Na ez egy kicsit túlzás volt, de kifejezetten élvezetes kiruccanást sikerült összehozni, mikor sokadik alkalommal a János-hegyet támadtuk be Marcellal és „véletlenül” esőben indultunk, amiből egy jó kiadós gatyáig való átázás kerekedett. Jó, nem vagyok normális, kösz, de valahogy kb. úgy éreztem magam, mint amikor teljesítek egy bringás maratont; van benne kihívás, jó rajta túllenni, de azért szívesen megismétlem. Tehát mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vállalja be a szokásos tűrőképességéhez képest kicsit durvább időjárást és lehet, hogy bejön az érzés. 10-15 centis hóban menni pedig abszolút kihagyhatatlan élmény. Ja és hogy szóljak valamit a mai napról is. Elindultam, próbálgattam a csúszáshatárokat, aztán egyszer csak túl sokra sikerült egy váratlan kanyarban. Semmi baj, mentem tovább... A szokásos zuglói utamat háromszorannyi idő alatt tettem meg, de megérte!