Még a hirtelen jött hideg, késő őszi idő beköszönte előtt volt módom tesztelni a második számú (világozzöld) Pannonridert. Másodszor látogattam el a Pannon Solar műhelyébe, ahol Dóczy Pál Mefisztóként vezetett végig a tervezés és gyártás egyes folyamatain. Már évekkel ezelőtt magával ragadott az a velomobilok iránt érzett szenvedély, ami miatt akár a lelkemet is hajlandó lennék az ördögnek felajánlani – természetesen túloztam. Szerencsére erre semmi szükség, elég lesz - az előzetes számítások szerint - egy átlagos holland velomobil árának felét összegyűjteni, hogy a hazai viszonyoknak megfelelő, mindennapi közlekedésre alkalmas járművel gazdagodjunk. Első alkalommal, a napelemes-akkumulátoros Pannonrider I-et teszteltem, ami talán közelebb áll a Twike-hoz, mint egy hagyományos velóhoz. A világoszöld modell már tisztán emberi erővel működik és nem kevéssel csökkent a tömege az előző verzióhoz képest.
Át is térnék az egész „fíling” részére, hiszen ez volt az első alkalom, hogy egy velomobilt vezethettem. És hogy miért volt ez sokkal érdekesebb, mintha máshol, máshogy történt volna? Először is egy magyar termékkel ismerkedhettem meg, itthon tervezték és itthon készült. Nem mellesleg ugyanabban a kerületben, ahol az utóbbi, velomobilos lázban töltött éveimet múlattam. Az, hogy nem egy végleges modellt, hanem egy prototípust teszteltem, szintén egy különleges élmény, hiszen beleláthattam a tervezés-kivitelezés-finomhangolás kulisszatitkaiba.
Nos tehát megérkeztem, Dóczy Pali először a számítógép monitorján keresztül ismertetett meg az újdonságokkal, majd pedig jött a személyes találkozó PR II-essel. Milyen szép – jutott eszembe és úgy gondolom, a későbbi vásárlók is hasonló bókokat fognak kapni a járókelőktől. Beszállni jóval könnyebb, mint a klasszikus modellekbe (pl. Quest, Mango), a Pannonrider több paraméterében is igazodik a magyar sajátosságokhoz. Ilyen a nagyobb hasmagasság is, közismert, hogy a hazai kerékpáros infrastruktúrát használóknak többször kell kisebb-nagyobb padkákkal megbirkózniuk. A gép nemzetközi oldalakon megjelent fotói kapcsán a hozzászólók aggodalmukat fejezték ki a magasabban lévő súlypont miatt, biztos elcsodálkoztak volna az átlagosnál feleakkora fordulókörön (kb. 4 m), tényleg nagyon fordulékony. Nagy sebességnél kérdéses, hogyan viselkedik, de hát majd a teszteken kiderül. Szintén magyar probléma az utak botrányos minősége, ezen segít az elöl-hátul, azaz mindhárom kerékre felszerelt csillapítás. Természetesen más elven működik a hátsó és máshogy az első felfüggesztés. A kényelemhez hozzátartozik a vezetői pozíció és az ülés milyensége, ebből abszolút csillagos ötös! Rendkívül kényelmes a „fekhely”, a kormányzás pedig két botkormányon keresztül működik. Az alkatrészektöbbsége amúgy a hagyományos kerékpár alkotóelemeiből áll, így könnyen tudjuk jobbra cserélni az egyes komponenseket. Még nincs végleges alkatrészlista, de nem hiszem, hogy középkategória (Deore, illetve az ennek megfelelő országúti szett) alatt lenne értelme egy mindennapi közlekedésre szánt, megbízható járművet építeni.
Amint már említettem, folyamatosan fejlesztik, tökéletesítik a velomobilt, nem restek már jól bejáratott ötleteket felhasználni, konzultálni hazánk egyetlen velós ingázójával, Antival.Mindazonáltal az ár meghatározása nem egyszerű feladat, a magyar piacra még a kedvezőnek mondható ár is magas lehet, ám nagy eséllyel a vevők nagy része nem Magyarországról fog kikerülni. Várjuk tehát a Pannonrider III-ast és hogy beinduljon a gyártás és a promóció! Első lépésként érdemes a gyönyörű fotókat megnézni a
Flickr-ös albumumban, ahol egy klasszikus szépség (Porsche) mellett láthatók a 21. századi fenntartható közlekedés mintapéldányai.
Következő bejegyzés: Sinner Mango Sport velomobil tesztelése Hollandiában
Később: TW-Bents Artifice tadpole trike teszt
